Vadas

vadas_4A receptért köszönet Beának és az Ő cuki Anyukájának! 🙂

Hozzávalók:
– 60 dkg hús
– 1 fej hagyma
– 2 gerezd fokhagyma
– 1 dl fehérbor
– 15 dkg fehérrépa
– 30 dkg sárgarépa
– 2 dl tejföl
– 1-2 ek mustár
– Babérlevél
– Kakukkfű
– Só
– Bors
– Olaj
– Liszt
– Cukor

Elkészítés:
vadas_3A szeletekre vágott húst lábasban 4 ek olajon átsütjük, majd rákockázzuk a vöröshagymát. Hozzáadjuk a két gerezd zúzott fokhagymát, 2 babérlevelet, 1 kk kakukkfüvet, 1 dl fehérbort, az apróbb kockákra vágott sárga- és fehérrépát, majd sózzuk borsozzuk. Annyi vizet adunk hozzá, hogy a zöldséges-húsos keveréket ellepje, majd lassú tűzön puhára főzzük a húst és a zöldségeket.

Amíg a zöldségek puhulnak, addig 2 ek olajat melegítünk és 2 púpozott ek lisztet megpirítunk rajta. Egy másik kisebb edényben 1 ek cukrot karamellizálunk, óvatosan (!) 2 dl vizet adunk hozzá, majd feloldjuk benne a cukrot. Ezt adjuk hozzá kisebb mennyiségekben a lisztes rántáshoz, amit simára keverünk, majd lehűtünk. Ha megpuhult a hús, kivesszük a babérlevelekkel együtt. A zöldségeket botmixerrel pürésítjük, hozzákeverjük a cukros rántást, 2 dl tejfölt és ízlés szerint 1-2 ek mustárt. Visszatesszük a húsokat, és még egyszer összeforraljuk. Ízlés szerint tésztával, zsemle vagy krumpli gombóccal tálaljuk.

vadas 2 vadas_5

Csülök pékné módra

Csülök pékné módraHozzávalók:
• 1 nagyobb csülök (1,5-1,8 kg)
• 2 kg burgonya
• 5 db közepes vöröshagyma
• 5 gerezd fokhagyma
• 1 kk egész bors
• só
• 2 babérlevél
• őrölt bors
• majoranna
• pirospaprika

Elkészítése:
A csülköt megmossuk, az esetleges szőrszálakat letisztítjuk róla, majd egy jó nagy fazékban feltesszük főni annyi vízben, amennyi bőven ellepi. A főzővízhez adjuk az egész borsot, a babérlevelet, az egyik megtisztított vöröshagymát , a fokhagymákat, majd megsózzuk.  Nagy lángra tesszük, majd mikor elkezd forrni, levesszük alatta a lángot. Két és fél órát főzzük. A sütőtálba karikákra vágott burgonyát és hagymát rétegezünk, a rétegeket sózzuk, borsozzuk, majorannával megszórjuk. 1 ek zsírt olvasztunk, abban egy csapott teáskanál pirospaprikát elkeverünk, majd ezzel is meglocsoljuk a burgonyakarikákat. A tetejére a csülök kerül, lefedjük, és újabb egy órát pároljuk, de már a sütőben, közepes hőmérsékleten. Az egy óra leteltével levesszük róla a fedőt, és pirosra sütjük a tetejét.
Csülök pékné módra 1 Csülök pékné módra 2

Fokhagymás-sajtos brokkolis tészta

Fokhagymás-sajtos brokkolis tésztaHozzávalók:
– ½ kg tészta
– ½ brokkoli
– 8 dkg vaj
– 3 púpos kanál liszt
– ½ l tej
– 4 duci gerezd fokhagyma
– 30 dkg trappista sajt

Elkészítése:
A tésztát, a megmosott brokkoli rózsákat sós vízben félkészre főzzük, lecsepegtetjük, a brokkolikat kisebbre vágjuk, majd a tepsiben finoman összekeverjük a tésztával.  Amíg a tészta és a brokkoli fő, elkészíthetjük a fokhagymás-sajtos szószt. A vajat felmelegítjük, hozzáadjuk a lisztet, majd levesszük a tűzről, és lassan, kisebb adagokban hozzáadjuk a tejet. Belereszeljük a fokhagymát, 20 dkg sajtot, majd lassú tűzön addig főzzük, amíg a sajt teljesen el nem olvad. (Ha túl sűrűnek tűnne a szósz, kevés tejjel hígíthatjuk.) Sóval, borssal ízesítjük – érdemesebb kicsit túlsózni, mert a tészta és a brokkoli felveszi a felesleges sót. A szószt a brokkolis tészta tetejére öntjük, a maradék sajtot ráforgácsoljuk, majd közepes hőmérsékleten sütőben készre sütjük (kb. 20 perc alatt).
Fokhagymás-sajtos brokkolis tészta 1

Körömpörkölt bográcsban

Körömpörkölt bográcsban 7Hozzávalók:
• 5 dkg disznózsír
• 4 nagy fej hagyma
• 6-8 fej fokhagyma
• 5 kg disznóköröm
• pirospaprika
• paprika
• paradicsom
• cseresznyepaprika
• só, bors

Elkészítés:
A bográcsban megolvasztjuk a zsírt, a kockákra vágott hagymát üvegesre pároljuk rajta, majd az apróra vágott fokhagymát is hozzáadjuk, néhány gyors mozdulattal átforgatjuk, vigyázva, hogy meg ne égjen. Rátesszük a tisztított, összedarabolt disznókörmöt, néhányszor átkevergetjük, majd megszórjuk pirospaprikával. Elkeverjük, felöntjük 2 liter vízzel, paprikát, paradicsomot (esetleg cseresznyepaprikát) adunk hozzá, lefedjük, majd puhára főzzük benne a körmöt. Az esetlegesen elforrt vizet időközben pótolhatjuk. Sóval, borssal ízesítjük mielőtt elkészülne, majd összeforraljuk. Akkor jó, ha a hús puhára fő, és ragacsos szaftja lesz, ehhez néhány óra szükséges.
Körömpörkölt bográcsban 1 Körömpörkölt bográcsban 2 Körömpörkölt bográcsban 3
Körömpörkölt bográcsban 4 Körömpörkölt bográcsban 5 Körömpörkölt bográcsban 6

Ananászos csirke

Ananászos csirke 1Hozzávalók:
• 1 közepes fej hagyma
• 60-70 dkg csirkemell
• 2 ananászkonzerv
• gyömbér
• tejföl
• liszt
• só, bors

Elkészítés:
A vékony karikákra vágott hagymát kevés olívaolajon megpároljuk, majd a kockákra vágott csirkemellet rátesszük. Fehéredésig kevergetjük, felöntjük két doboz ananászkonzerv levével, beleteszünk két evőkanálnyi tisztított, reszelt gyömbért, majd a húst puhára főzzük. Ha a hús megpuhult, ízlés szerinti mennyiségben ananászkockákat adunk hozzá. A főzőléből, két teáskanál lisztből habarást készítünk, egy kis pohár tejföllel elkeverjük, majd besűrítjük vele a mártást. Sóval, borssal ízesítjük, összeforraljuk. Köretként rizst kínálunk hozzá.
Ananászos csirke 2 Ananászos csirke 3

Kemencés lángos (töki pompos)

Töki pompos 1Tésztához:
• 50 dkg liszt
• 2,5 dkg élesztő
• 10 dkg főtt, áttört burgonya
• 2 dl tej
• só
• 1 tk cukor

Feltéthez:
• lilahagyma
• fokhagyma (vagy fokhagymakrém)
• tejföl
• főtt, füstölt császárszalonna
• sajt

Elkészítés:
A lisztet az áttört burgonyával, sóval, a tejben cukorral felfuttatott élesztővel eldolgozzuk, amíg megfelelő állagú tésztát kapunk (nem ragad már sem a kezünkhöz, sem a tálhoz). Langyos helyen, letakarva fél órát kelesztjük. Ha megkelt, a kikent, lisztezett tepsibe nyomkodjuk, villával megböködjük. Előmelegített sütőbe tesszük, és néhány perc alatt megsütjük úgy, hogy a teteje picit megkeményedjen. Ekkor kenjük rá a reszelt fokhagymával (vagy fokhagymakrémmel) elkevert tejfölt, megszórjuk kockákra vágott főtt, füstölt császárszalonnával, a vékony karikákra vágott lilahagymával, és a reszelt sajttal. Visszadugjuk a sütőbe, ahol addig sütjük, míg a sajt szépen rá nem olvad a feltétre, és meg nem pirul picit.
Töki pompos 2 Töki pompos 3
Az elkészítés során ízlés szerinti mennyiségben használhatjuk fel a feltétek bármelyikét, azonban irányadóként az általunk használt mennyiségek:
• 450 ml 20%-os tejföl
• 2-3 teáskanál fokhagymakrém
• 40-50 dkg császárszalonna
• 2 nagy fej lilahagyma
• 15 dkg sajt

Tiramisu (tojás nélkül)

Tiramisu

Tiramisu

Hozzávalók:
• 25 dkg mascarpone
• 3,5 dl növényi eredetű tejszín
• 2 cs hidegen kikeverhető vaníliás puding
• 5,5 dl tej
• 2 cs babapiskóta
• 4 adag kávé
• rumaroma
• kakaópor

Elkészítés:
A vaníliás pudingport sűrűre keverjük a tejjel, ebbe keverjük bele a mascarponét, és a habbá vert tejszínt. A babapiskótát a rumaromával ízesített kávéba forgatjuk, majd egy nagyobb edénybe rétegezzük a habbal. A tetejére holland kakaóport szórunk. Hűtőbe tesszük, és néhány óra múlva már fogyasztható is.

Tiramisu 2

Hólabda

Hólabda

Hóladba

Hozzávalók:
• 2 db 5 tojásos piskóta
• 4 dl tej
• 2 cs vaníliás pudingpor
• 35 dkg vaj
• 40 dkg cukor
• rumaroma
• kókuszreszelék

Elkészítés:
A tejet a pudingporral felfőzzük, hűlésig kevergetjük, majd a habosra kevert vajból, cukorból készült krémhez adjuk, jól kikeverjük. A piskótákból pogácsaszaggatóval formákat készítünk, két tészta közé krémet töltünk, majd a külsejét is megkenjük, végül kókuszreszelékbe forgatjuk. A sütemények tetejére olvasztott csokit csorgatunk.
Hóladba 2

Grillázs

Grillázs

Grillázs

Hozzávalók:
• 25 dkg margarin
• 3 tojás
• 60 dkg cukor
• 40 dkg darált dió
• 2 csomag ostyalap

Elkészítés:
30 dkg cukrot megkaramellizálunk, ezzel párhuzamosan egy másik edényben 30 dkg cukrot, 3 egész tojást és 25 dkg margarint felfőzünk. A margarinos sziruphoz hozzáadjuk a 40 dkg darált diót, majd a karamellizált cukrot is belekeverjük. A krémet ostyalapok közé töltjük, majd súly alatt hagyjuk kihűlni. A tetejét csokimázzal díszíthetjük.

Grillázs 2