Kínai sült tészta

Kínai sült tészta vokbanHozzávalók:
•    1 darab nagy fej vöröshagyma
•    ¼ fej káposzta
•    25 dkg spagetti tészta (fél zacskó)
•    2 gramm só
•    2/3 evőkanál szójaszósz
•    2 darab tojás fehérje

Elkészítése:
Egy 2-3 literes edényben felteszünk vizet forrni. Közben egy serpenyőben kevés olajon elkezdjük megpárolni a csíkokra vágott vöröshagymát és a vékonyra felcsíkozott káposztát. Amikor már majdnem kész van, hozzáadjuk a szójaszószt és készre pároljuk.

Egy másik edénybe kevés olajat teszünk és a tésztát félbe törve elkezdjük megsütni. Az olaj csak negyedig – félig lepje el a tésztát. Közben a másik gázon forrásig melegítsük a vizet a lábasba és adjuk hozzá a sót. Miután a tészta barnára pirult a forrásban levő vízből óvatosan egy merőkanál segítségével merjünk át annyit, hogy ellepje a tésztát. Kevergettük addig, amíg el nem fő róla a víz. Miután már majdnem elfőtt a víz, pótoljuk ismét annyival, hogy ellepje, és ezt ismételjük addig, amíg meg nem fő a tészta.

Miután kész van a tészta is, adjuk hozzá a hagymás káposztát és keverjük össze. Közben a 2 tojás fehérjét verjük habosra és azt is adjuk hozzá, majd keverjük össze és miután fehérre sült zárjuk el a gázt. És kész is! 🙂

Jó étvágyat! 🙂

Kínai sült tészta volkban 2

A bejegyzés kategóriája: Receptek, Tészta ételek
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.